Civilizációs patológia

„Isten ismerete a magunk nyomorúságának ismerete nélkül 
kevélységet szül. Nyomorúságunk ismerete Istené nélkül 
viszont kétségbeesést. Jézus Krisztus ismerete e kettő között 
foglal helyet, mert egyaránt megtaláljuk benne 
Istent és a mi nyomorúságunkat.” 
(Blaise Pascal: Gondolatok, 527. töredék)

A Sola Sriptura folyóirat 2014/3. számában a késő ókori gnosztikus tanítások hatását vizsgáltam napjaink vallásos közgondolkodására. A tanulmányhoz készült felmérés „legfőbb eredményének és központi üzenetének azt látom, hogy a keresztény vallási közgondolkodást meghatározó történelmi egyházak viszonylatában a felvetett kérdésekre a válaszadók több mint 60 százaléka nem a biblikus választ jelölte meg, hanem másfajta vallásosságból átvett elképzeléseket. (…) Ezek a válaszadók nem egy transzcendensbe vetett hittől fordultak vagy távolodtak el, hanem a Biblia igazságától. (…) Teszik ezt talán úgy, hogy nem is tudják: az általuk képviselt világnézet nem a Biblia világnézete.”¹

Az ókorban kezdődő szellemi harcok napjainkban is újra fellángoló csatái ismét komoly kihívásokat jelentenek. Közel kétezer év elteltével újabb frontvonalak alakultak ki. Míg korábban a biblikus teológia és a filozófia, illetve egyéb vallásos értelmezések között voltak viták, addig a múlt században ez megjelent a pszichológia, pszichiátria és a teológia között is. Különös körültekintéssel és alázattal szabad csak ebben a kérdésben állást foglalni, mert eszünkbe juthat a kereszténység történetének számos szégyenfoltja, amikor a hatalmi egyház teológiai tételekre hivatkozva természettudósokat kényszerített felismeréseik visszavonására, vagy akár máglyán égette el őket, mert ragaszkodtak a meggyőződésükhöz.

 

„Könnyű szellemi turmix” vagy „egészséges tanítás”

A zűrzavar fokozása vagy valódi segítség?

Ha a pszichológia és a pszichiátria igazolható megfigyelésekre épít – és feltételezéseit nem tudományos tételként mutatja be –, felismerései nem ellenkeznek a Biblia tanításaival, és segítenek jobban megismerni az emberi lélek működését. Néhány évtizede a kereszténységet még számos lenéző kritika érte a biblikus lélektannal kapcsolatos kijelentéseiért, amelyek helyességét az orvostudomány legújabb felismerései igazolták. Fontos tisztán látni ebben a kérdésben. Ha a pszichológia nem tágít a hipotézisek tényként való tálalásától, illetve a teológia megragad a hagyományokból és a különféle szellemi áramlatokból beszűrődő tanítások egyvelegéből táplálkozó dogmatizmusában, akkor mind a két oldal kárát látja ennek, de leginkább a segítségre szoruló ember. Az együttműködésre való hajlandóság napjainkban egyre inkább érzékelhető, de sajnos a teológia gyakran csak mintegy másodvonalbeli kiszolgálója a pszichiátriának. Pedig az emberi lélekkel foglalkozó orvosi és bölcsészeti tudományok meghatározó kijelentései több ezer éve szerepelnek a Bibliánkban. A test-lélek egységes gyógyítása a legújabb kori (és persze az ókori) orvoslás felismerése, amelyet a Biblia mindig is állított. Freud korszakalkotó felismerését az emberben dúló belső harcról Pál apostol a Római levél 7. fejezetében fejt ki. De Alfred Adler individuálpszichológiájában,² Jung Selbst-elképzelésében,³ Frankl logoterápiájában,⁴ Fromm⁵ tanításaiban és sok más meghatározó kutató elméletében mind megtaláljuk a Szentírás gondolatát, vagy annak sajátos magyarázatát. Ez igaz akkor is, ha hangzatos új irányzatokról, például a transzgenerációs traumáról olvasunk, amely a legújabb évtizedek nagy távlatokat megnyitó felismerése, miközben erről több mint három évezreddel ezelőtt írt Mózes, hogy Isten „megbünteti az atyák álnokságait a fiakban” (4Móz 14,18). Hosszan lehetne sorolni a példákat. A pszichológia és a pszichiátria tudománya számos részletre tud pontosabb, világosabb választ adni, de a biblikus teológia mint fontos indikátor, útjelző kell, hogy jelen legyen, jelezve az önkényes elhajlásokat.

A pszichológia újabb áramlatai között számon tartott transzperszonális pszichológia felismeri az ember spirituális szükségletét, de ezt olyan interdiszciplináris szemlélettel igyekszik kiszolgálni, amelyben keveredik a Kelet és a Nyugat gondolkodása, és filozófiák, vallások szinkretista kavalkádja lesz az eredmény. Süle Ferenc pszichiáter ezt így fogalmazza meg: „Civilizált társadalmaink embereinek sokasága könnyű szellemi turmixot készít magának, és ezt fogyasztja. Ilyen koktélokat kever magának némi kereszténységből, egy kis asztrológiából, valamennyi természettudományból, mágiából, buddhizmusból, egy kis babonából, ilyen vagy olyan szektákból. A legfőbb baj ezekkel a felszínesség és a kaotikusság. (…) Így a komoly életproblémákban, nehéz helyzetekben ezek nem sok segítséget jelentenek, vagy egyenesen fokozzák a zűrzavart.” (Süle 1997, 57) Mintha csak kevésbé tömören megfogalmazva olvasnánk Pál apostol Timótheusnak írt levelét: „Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.” (2Tim 4,3)

Salvador Dalí: Szétrobbanó fej Raffaello stílusában (1951)

Civilizációnk pszichés állapota

Pszichiátriai zavarok gyakorisága Magyarországon

Az Állami Számvevőszék Jelentés a pszichiátriai betegellátás átalakításának ellenőrzéséről című dokumentumában olvashatjuk a következőket:

„Az Európai Neuropszichofarmakológiai Kollégium (ECNP) 2011 szeptemberében tette közzé 30 európai országra vonatkozó felmérése eredményét, amely az európaiak mentális állapotát vizsgálta. A kutatás 12 hónapos prevalenciát, azaz egy évre vonatkozó betegséggyakoriságot vizsgált. E szerint az európai lakosság több mint egyharmada, 38,2 százaléka, összesen 164 millió ember szenved a vizsgált 27 mentális zavar legalább egyikében. (…) A lelki egészségnek össztársadalmi szinten, a családokban és a munkahelyeken is elsőrangú fontossággal kell bírnia. A nemzetközi és a hazai megbetegedési adatok alapján a pszichiátriai szakma közös állásfoglalásban hívta fel a figyelmet arra a tényre, hogy a pszichiátriai zavarok gyakorisága elérte a népbetegség szintjét. Magyarországon a pszichiátriai krónikus betegségek (pl. a skizofrénia, a depresszió, a demencia) sok százezer embert érintenek. A lakosság mentális állapota rosszabb az európai átlagnál. Kedvezőtlenebb a helyzetünk a férfiak depressziója, a kóros alkoholfogyasztás, a bipoláris betegségek és a befejezett öngyilkosság tekintetében.”⁶

A kutatások adatai alapján is megállapíthatjuk, hogy pszichésen beteg a világunk. Dr. Süle Ferenc, aki hosszú évekig az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet valláslélektani pszichiátriai osztályának vezetője volt, egyenesen civilizációs patológiáról beszél: „Az ún. civilizatorikus betegségek és pszichoszomatikus kórképek sokasága jött létre, amelyektől szenved és amelyekben meghal az iparilag fejlett országok lakosságának túlnyomó többsége. Civilizációs patológiáról kell tehát beszélnünk, amelybe a) a civilizatorikus és a pszichoszomatikus betegségeket, b) az egészséges szenvedélyek hiányát kompenzáló szenvedélybetegségeket, c) a különböző depresszív zavarokat és öngyilkosságokat, d) az agresszivitás növekvő problémáit sorolhatjuk elsősorban. Ezek száma a század eleje óta növekszik.” (Süle 1997, 49)

Mélyen elgondolkodtató a pszichiáter tömör diagnózisa: „Ha egy egyén válik ilyen mértékben ön- és közveszélyessé, mint civilizációnk, az emberiség egésze, akkor zárt elmeosztályra szállítják.” (Süle 1997, 50)

Történeti előzmények

Korábbi választásaink következményei

A gyakorlati lelkigondozás alapja a probléma valódi okának felismerése, ezért elengedhetetlenül fontos megértenünk, hogyan jutott el a civilizációnk odáig, hogy Európában 164 millió ember él át mentális zavarokat.

A bibliai alapú lelkigondozás nem függetlenítheti magát a Szentírás által felvázolt lineáris történelemszemlélettől. Ebben az eseményfolyamban különös jelentősége van a nagy korszakfordulóknak. A XVIII. század végén lezárult egy több mint ezeréves korszak: a természettudományokat, a legalapvetőbb emberi szabadság- és lelkiismereti jogokat béklyóban tartó középkori hatalmi kereszténységtől megszabadult az emberiség. A felvilágosodás, a racionalizmus az emberi gondolkodás addig nem remélt távlatait nyithatta meg. Nietzsche kijelentése, miszerint „Isten halott”, a tömegek számára még igazoltnak is tűnhetett, mert a szinte korlátlan hatalommal rendelkező, Istent látszólag képviselő egyház befolyásának drasztikus csökkentésével az emberiség egyik legeredményesebb korszaka következhetett be. Az emberi észbe vetett határtalan bizalom jellemezte az elkövetkező évszázadot. A soha nem látott technikai fejlődés alapjaiban változtatta meg az emberiség addigi életét. Charles Darwin evolucionista tana tökéletesen illeszkedett ebbe a világképbe. Az 1859-ben megjelent, A fajok eredete című munkájával a korszellem keltette vákuumot töltötte ki, bizonyítva, hogy a mindenható emberi észnek nincs szüksége egy isteni teremtőre. Az emberek jelentős része szakított a középkori egyház merev dogmatizmusával, helyette saját magát, az emberi észt kezdte isteníteni. Új társaságok alakultak, melyek eszmei alapjuk jelentős részét a késő ókori gnosztikus tanokból merítették, amelyek fő tanítása, hogy az ember megtalálhassa a benne rejlő isteni magot, és ezáltal maga is megistenülhessen. Ezt látszottak bizonyítani az újonnan megjelenő pszichológiai, technikai és tudományos felismerések. Ennek a kibontakozása vezetett el napjaink New Age-mozgalmaihoz. „A darwinizmus és a pszichoanalízis (a freudizmus) gondolatai nagymértékben hatottak az európai ember kultúrkörében a közgondolkodásra. (…) Kortársaink többsége e szerint gondolkodik és e szerint él. (…) Ösztöneinket, mihelyst jelentkeznek, jogunk van kielégíteni, sőt ki kell elégítenünk, hogy ne legyünk neurotikusak. Az önmegtartóztatás idegen, sőt ellenséges fogalommá vált.” (Pálhegyi 2004, 90) A teljes szabadság eszményét Aleister Crowley, a történelmi sátánizmus megalapítója fogalmazta meg: „Nincs törvény a »Tégy, amit akarsz!«-on túl.”

A Biblia valóban igazolja, hogy Isten tiszteletben tartja az ember szabad választását. Szabadságunkban áll dönteni a függőségünk végső forrásáról, de nincs szabadságunk arra, hogy ne válasszuk a döntésünk következményét. Meglátásom szerint korunk a korábbi választásaink következményének a kora.

A XX. század első felére kezdtek egyre nyíltabban megmutatkozni a saját magát istenítő ember tevékenységének gyümölcsei. A kontinenseken túlnyúló háború megdöbbentette és felrázta a világot. Tömegekben merülhetett fel kérdésként az Isten erkölcsi törvénye nélkül élő ember választásának helyessége. „A modern ember egész világszemléletét kizárólag a pozitív tudományok határozták meg; tekintetét az ezeknek köszönhető prosperity homályosította el, ami azzal járt, hogy az emberek közömbösen fordultak el az igazi emberi létezés döntő kérdéseitől.” (Husserl 1998, 22)

Fokozódó szomjúság

„Minden féltett dolognál jobban őrizd a szívedet!”

Korunk embere pontosan érzi annak a következményét, hogy elszakadt egy évezredeken át meglévő spirituális szál, s nyomasztó űrt hagyott hátra. A technikai civilizációban élők mindig akarnak valamit, hogy enyhítsék ezt a hiányt. „A fogyasztói értékrendnek (…) kusza életvezetés lesz a következménye. Aki pillanatnyi élvezetre és anyagi haszonra törekszik, szükségszerűen csalódások sorozatát éli át, hiszen a pillanat elmúlik, a megszerzett javak pedig nem nyújtanak tartós kielégülést. Ezért napjaink embere mindig »szomjas«.” (Pálhegyi 2004, 119) A Biblia tud ezekről a belső konfliktusokról: „Aki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik.” (Jn 4,14)

Az egyre inkább technikalizálódó világunk csapdájába kerültünk, életünk egyre kényelmesebbé és látszólag egyszerűbbé válik, s közben nem vesszük észre, hogy már teljesen a hatalmába kerített és nem tudunk nélküle élni. „Miközben nagyobb hatalomért és szabadságért küzdöttünk, fogságba estünk. És veszítettünk. Megszereztük a kényelem eszközeit, miközben elveszítettük egymást.” (Pálhegyi 2004, 72) A ma embere egyrészt nem akar lemondani arról az eszméről, hogy az emberi ész mindenható, másrészt érzi azt is, hogy hiányérzetének csillapítása az emberi észt meghaladó feladat.

Az ezotéria és az okkultizmus ezt az igényt szolgálja ki. Pótszerek széles választékát kínálja, de a lényegi, belső, személyes változást nem érinti. Talán a legtöbb egyházban is ez a legfőbb baj. Kurt Hutten így fogalmaz: „Az okkultizmus mozgalmának minden bizonnyal előfeltétele volt egy megfelelő szellemi klíma, azaz valamilyen elementáris lelki szükséglet, amely azelőtt nyilvánvalóan még nem létezett. (…) Az én alaptézisem: Nem valami kotnyeles kíváncsiság vagy szenvedélyes vágy a természetfeletti iránt, hanem az életveszélyes reményvesztés hívta életre azt a mozgalmat.” (Antholzer 1999, 20) A tudat módosítása, tágítása, belső út keresése, meditációk, parapszichológia és végeláthatatlanul lehetne sorolni, amit megoldásként kínál a New Age. Pedig a Biblia kétezer évvel ezelőtti diagnózisa már rámutat a probléma gyökerére: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Akiknél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét.” (2Tim 3,1–5)

Így érkeztünk el a mentális zavarral küzdő 164 millió európai emberhez. A lelkigondozó különösen nehéz helyzetben van, mert a látható problémák mögött meghúzódó valódi okok végtelenül sokfélének tűnnek. Ezeket a pszichológia, pszichiátria, a lelkigondozás és az egyéb modern tudományok is érzékelik, és keresik a megoldást a családok, illetve az egyén problémáira. Ezért egyre inkább rendszerszemléletben gondolkoznak, a számos ok eredője mégis egy fő tényező felé látszik mutatni: „Minden féltett dolognál jobban őrizd a szívedet (gondolataidat), mert abból indul ki minden élet!” (Péld 4,23)

Gondolkodásunk meghatározza a további élet lehetőségeit. Az, hogy miként tekintünk magunkra vagy magára az emberre, abból táplálkozik, milyen világképet fogadunk el. Ha az egyén csupán a törzsfejlődés egyik ága végén látja önmagát, akinek a túlélési lehetősége abban rejlik, hogy erősebbnek és ravaszabbnak kell lennie a társainál a javak megszerzésében, ez gyökeresen más kilátásokat jelent, mint ha Isten személyes teremtményének tartja magát, akinek a Teremtő célt adott.

Ha valaki elfogadja a Biblia tanításait, nem lehet, hogy erről a minden mást alapjaiban meghatározó tételről megfeledkezzék, vagy csupán egynek tartsa a pszichológusok terápiás lehetőségei közül. A lelkigondozónak ragaszkodnia kell az alaphoz: Krisztushoz, hiszen csak így kerülhet összhangba az egyén élete Isten jó és tökéletes akaratával: „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata.” (Rm 12,2)

Irodalom

Antholzer, Roland (1999): A gonosz erői. Okkult fenyegetettség és lelkigondozás. Ethos Kft. Budapest.

https://www.asz.hu/storage/files/files/%C3%96sszes%20jelent%C3%A9s/2012/1286j000.pdf?download=true (letöltve: 2016. április 17.).

Husserl, Edmund (1998): Az európai tudományok válsága – I. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest.

Pascal, Blaise (2005): Gondolatok. Lazi Könyvkiadó, Szeged.

Pálhegyi Ferenc (2004): Körkép – Korkép – Kórkép. Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest.

Süle Ferenc (1997): Valláspatológia. A vallási és kórlélektani folyamatok keveredésének mélylélektani vizsgálata. GyuRó Art-Press, Szokolya.

Turóczi Csaba (2014): A késő ókori gnosztikus tanítások hatása napjaink vallásos közgondolkodására. Sola Scriptura, 2014/3.

Jegyzetek

1 Sola Scriptura, 2014/3., 35. o.

2 Alfred Adler (1870–1937) individuálpszichológiájában nagy hangsúlyt helyez az emberben születésétől fogva meglévő egocentrikusságra és a személyiség egyediségére. Ez megfelel a Biblia tanításának: minden ember bűnre hajló természettel születik, s Isten egyszeri és megismételhetetlen csodája.

3 Carl Gustav Jung (1875–1961) elképzelése szerint a személyiségközpontban lévő Selbst megfelel az emberben élő Isten képének, amely az Imago Dei.

4 Viktor Emil Frankl (1905–1997) logoterápiája szerint az ember szellemi létező, akiben van egy romolhatatlan isteni mag (ez jellegzetes gnosztikus tanítás), amely, ha minden leromlott is körülötte, sértetlen marad. Továbbá hangsúlyozza a személy szabad választását, illetve a szeretet jelentőségét.

5 Erich Fromm (1900–1980), A szeretet művészete című könyv szerzője a szeretetet mint az emberi létezés alapfeltételét mutatja be.

6 Az Állami Számvevőszék 2012/1286. teljes jelentése: https://www.asz.hu/storage/ files/files/%C3%96sszes%20jelent%C3%A9s/2012/1286j000.pdf?download=true (közzététel dátuma: 2012. június 14., letöltve: 2016. április 17., 13–14. o.).

 (Megjelent a Sola Scriptura folyóirat 2016/2. számában)