Ne veszítsd el a békességedet! – 6. rész
Hogyan kezeljük a koronavírus-járvány miatt már több hónapja ránk nehezedő testi-lelki-szellemi terheket? A bezártságot, a félelmeinket, aggodalmainkat, a bizonytalanságot, a magányt? A tények megváltoztatása nem áll hatalmunkban, azonban rajtunk múlik, hogyan viszonyulunk mindehhez.
A legtöbb zsoltár a nehézségekkel, testi-lelki megpróbáltatásokkal kapcsolatos helyes hozzáállásra tanít. Így van ez a 23. zsoltár esetében is.
Milyen élethelyzetben születhetett a 23. zsoltár? Miben mutathat hasonlóságot a jelen helyzettel? Hogyan segíthet egy emberéleteket követelő vírusjárvány idején is?
Miután Sámuel próféta Isten utasítására titokban királlyá kente a fiatal Dávidot, a még hivatalában lévő uralkodó, Saul király féltékenységből meg akarta ölni. Dávid az erdőkben, pusztákban kényszerült bujdosni, hogy életét mentse. Halálos fenyegetettség közepette írta legtöbb zsoltárát, így nagy valószínűséggel a 23.-at is. Dávid kiszolgáltatottságát, félelmét fokozhatta, hogy nem tudhatta, mikor, milyen irányból támadnak rá Saul katonái. Teljesen kilátástalannak érezhette jövőjét, mivel azt sem tudhatta, mennyi ideig tart kiszolgáltatottsága, magánya.
A 23. zsoltár mindössze hat vers, de minden benne van, ami a mostani járványhelyzetben is megnyugvást, reménységet nyújthat számunkra. Dávid a védelemre szoruló juhval jelképezett ember nézőpontjából fogalmazza meg a következőket:
- „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem.
Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.
Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt, elárasztod fejem olajjal, csordultig van a poharam.
Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.”
Ki a pásztor?
„Az Úr az én pásztorom” – már a zsoltár első szavai is jelentőségteljesek. És ez nemcsak valami szép költői megfogalmazás, hanem most, a ki tudja meddig tartó veszélyhelyzetben, bezártságban, kiszolgáltatottságban megnyugvást adhat: gondviselő Pásztorunk van!
Igen, mivel mi, emberek a Biblia szerint sok tekintetben hasonlóságot mutatunk a juhokkal:
– kiszolgáltatott, sebezhető mivoltunkból következően félénkek és szorongók vagyunk,
– fizikai-lelki gyengeségeink miatt folyamatos gondozásra, gyámolításra szorulunk,
– könnyen megtéveszthetők vagyunk, emiatt gyakran tévelygünk, ezért hiteles tanításra, vezetésre van szükségünk,
– időnként annyira csökönyösek és oktalanok, sőt ostobák tudunk lenni, mint a bárány, amely észre sem veszi, hogy a szakadék felé tart,
– és ha már beleesett – jó, ha csupán sérülésekkel megúszta –, a maga erejéből nem képes kimászni a szakadékból.
De ki az a pásztor, és milyen tulajdonságai, képességei vannak, akiről Dávid szól a zsoltárában, és aki mindannyiunk személyes pásztora szeretne lenni?
A Bibliából tudhatjuk, hogy Dávid pásztora ugyanaz, aki ezt vallotta magáról földi szolgálata idején:
- „Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10, 11)
A Szentírás az ember gazdájának, gondviselőjének mutatja be Istent, aki nemcsak megteremtett bennünket, hanem „vissza is vásárolta” magának a tőle elkóborolt juhait:
- „Nem ezüstön, nem aranyon váltattunk meg a mi hiábavaló életünkből, hanem az Ő Fiának drága vérén, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén.” (1Pt 1,18–19)
Gondoljuk meg, milyen értéket láthat az a pásztor a juhaiban, aki az életét is képes volt feláldozni értük? És ez az értünk hozott, pénzben ki sem fejezhető áldozat mennyire felértékeli a gyarló embert…
Pásztorunk ugyanaz, aki a világmindenséget teremtette
János apostol így vallott erről híres prológusában:
- „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett… És az Ige testté lett és lakozott közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,1–3,14)
Gondoljunk meg, milyen képességekkel rendelkezik ez a pásztor: „Minden általa lett…”
Ha este feltekintünk a tiszta égre, eszünkbe juthat ez a Biblia-vers is:
- „Elrendeli a csillagok számát, és mindnyájukat nevéről nevezi. Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcsességének nincsen határa.” (Zsolt 147,4–5)
Ahogy a csillagokat, úgy
- „a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket” (Jn 10,3).
Teremtőnk megszámlálhatatlan égitestet hintett el a világmindenségben szava által, s mindet névről ismeri és számon tartja. Elgondolhatjuk, hogy Földünk milyen kicsiny a világmindenségben: ha legerősebb távcsövünket el tudnánk szállítani a hozzánk leközelebb eső csillagrendszerre, az Alfa Centaurira, onnan még ezzel a legerősebb teleszkóppal sem tudnánk felfedezni a Föld nevű bolygót.
Mindez ránk nézve kissé megalázónak tűnhet. Megfosztja az embert hatalmas önérzetétől, attól, hogy magát tekintse az univerzum központjának, és más megvilágításba helyezi a dolgokat. Mennyire nem lenne okunk félni egy ilyen hatalmas pásztor közelségében!
A mi Pásztorunk naponként biztosítani akar gondviseléséről, értünk fáradozó szeretetéről. Akik erre a Pásztorra így tekintenek, és igénylik segítségét, azok teljes megnyugvással mondhatják, nem csak az anyagiakat illetően: „Nem szűkölködöm!”